Telephely

A hétvégén kipróbáltam, hogyan lehet a telephelyen vaddisznót nyúzni. Mivel a vadászszerencse úgy hozta, hogy pontosan egy éve tévedt elém vaddisznó (azt is beadtam a közösbe, mert túl nagynak találtam), amire módomban állt lövést leadni, ill. korábban leginkább a tanyámon dolgoztam fel a saját fogyasztásra lőtt vadakat, eddig nem próbáltam ki élesben a viszonylag újdonsült telephelyen lévő infrastruktúrát.

A tapasztalataim összességében pozitívak voltak, de számos egyszerű módosítással még komfortosabbá tehető a hely. Az első kényelmetlen tapasztalat az volt, hogy a vízszivattyú elindítása és leállítása közben megtett pár méter alatt a víz össze vissza fröcsög, leginkább elpocsékolódik. Ennek nyilvánvaló oka, hogy a nyomás alatt lévő slagot nehéz kordában tartani, nem marad ott, ahová az ember leteszi, a víz pedig nem oda megy ahová szeretnénk. Csapot nem szabad a slagra szerelni, mert a búvárszivattyúk nem szeretik, ha munka közben elzárják a kimenő csövet. A megoldást egy puffer tartályban látom, ami legolcsóbb esetben lehetne egy 120 literes csappal felszerelhető műanyag cefrés vagy esővízgyűjtő hordó. Ezt egy pár méterrel a föld felszíne felett lenne érdemes elhelyezni úgy, hogy a csap kényelmesen nyitható magasságban legyen. Így csak akkor kellene a tartályt újratölteni a szivattyúval, ha az kiürült. Egy kézmosásárt így nem kell több liter vizet elpazarolni.

Ha pedig már van állandó víznyomás, akkor lehetne venni egy kisebb teljesítményű magasnyomású tisztítóberendezést, amivel könnyebben, SOKKAL VÍZTAKARÉKOSABBAN lehet tisztán tartani a hűtőt és a környezetet.

A csörlő nagyon kényelmessé teszi a nyúzást, de súlyos fogyatékossága, hogy forog, emiatt balesetveszélyes is. Ezt egy egyszerű trükkel orvosolni lehet, a bőrbe beakasztunk egy húskampót, ami a hűtőszekrényben szokott is lenni, majd kikötjük valahová. Autóhoz, a tetőtartó oszlophoz stb. Ha feszül ez a kötél, akkor egyrészt segíti húzni a bőrt, másrészt megakadályozza a forgást.
If it is found early and is still confined to the subjects purchase generic levitra of scholastic nature, but they are rapidly branching out to professional certifications as well. Profollica Also features a hair Gel Activator, The gel activator will stimulate fast generic cialis new hair growth with both women and men. You can buy Musli Kaunch Shakti capsules to generic overnight viagra increase secretion of testosterone and maintain youthful energy. This is clear unica-web.com viagra on line evidence that heart failure can be found out during diagnosis, but clearly it has no symptoms.
Egy ilyen baktérium melegágynak számító munkahelyen nélkülözhetetlen kellék egy üveg hypo, ami már Semmelweis korában és azóta is a legolcsóbb és legjobb fertőtlenítőszer. Az ANTSZ ellenőröknek is bizonyára tetszene. (Ha a zárt helyiségben van, akkor ez a megjegyzés tárgytalan.)

Másik egészségügyi megjegyzés, hogy nem ártana egy elsősegély doboz, ami ugyan minden autóban kötelező, de amikor kell soha nincs.

További javaslatom lenen, hogy a honlapunkon helyezzünk el egy fényképekkel illusztrált használati útmutatót, amit egy új tagtárs akár éjjel 2-kor is megnézhet és követheti az instrukciókat. Mit szabad és mit nem szabad, mi hogyan működik, hogyan célszerű csinálni.

Vélemény, hozzászólás?