Jut eszembe
Hálásnak lenni…
Akárhogy is, de egyszer csak rájössz, hogy nem lehet minden a tiéd, nem juthatsz el mindenhová, nem lehetsz ott mindenütt. Nem teljesülhet minden vágyad. Nem életkor kérdése, hogy ki, mikor látja ezt be. Sajátos folyamat eredménye ez, melynek során ésszerűbbek lesznek a célok és erősebbek a kötődések. Élményeink és tapasztalataink nyomán szép lassan elválik egymástól a talmi és valódi, a hamis és az erényes, a fontos és a lényegtelen. Mások helyett, előbb-utóbb, önmagát kezdi vizsgálgatni az ember. Én a magam részéről szeptemberi életérzésnek nevezem ezt a belső átrendeződést.
Szeptember az év kitüntetett hónapja. A nyár vége, őszelő, fordulópont, a szüret ideje. A népi kalendárium szerint Szent Mihály hava, tehát az akaraterő és a hűség szimbóluma, merthogy Szent Mihály, a hét arkangyal egyike, a menyei hadak vezére éppen az akaraterő és a hűség megtestesítője. A hunok hitvilágában a Földanya havaként szerepelt, ami ugyancsak kiemelkedő szerepére és jelentőségére utalt. Szeptember varázsa valamilyen formában mindenkit megérint és meditációra késztet. A természettel szimbiózisban élő embereket, a vadászokat különösképpen. Az őszről sok minden eszükbe jutott, sok mondanivalójuk volt a vadászirodalom klasszikusainak is.
Bársony István az írja hogy „Valami ünnepi és mégis szomorú fény borít be mindent. Az ünnepiesség is, meg a szomorúság is abban a hangtalan magányban támad leginkább, ami annyira otthonos az őszi tájakon.” Avarffy Elek mintegy ezt folytatva mondja, hogy „Mintha csak arra teremtette volna az Úristen az őszt, hogy az ember az esztendőnek ebben a mulandóságra figyelmeztető időszakában olykor kissé magába szálljon. „
Szeptember, szarvasbőgés. Ez is szimbolikus egy kicsit, hisz a szarvas-nász, az utódok nemzése, az új életek születésének ígérete tulajdonképpen az ősz lényegével, az elmúlással való szembeszegülés. Talán azért olyan fenséges az őszi erdők hangulata, mert a vörösre, sárgára, barnára színeződő, majd hangtalanul lehulló levelek halálukban is az életről szólnak.
A karácsony-város izgalmával és reménykedésével várom a szeptembert. Valahogy úgy, ahogy Nadler Herbert várta, illetve írta. „Forog az idő kereke és évről-évre meghozza a szarvasbőgés idejét. A vadász az esztendőnek ezt az örömökben leggazdagabb hónapját alig várja, aztán forog az idő kereke és ennek is letelik az ideje, miképpen az ember életében minden véget ér…”
Nem is tudom megmondani, mikor vadásztam utoljára bikára szarvasbőgés idején. Sőt, újabban már „hallgatózni” se igen járhat ki a magamfajta, hisz a szeptember, a bőgési időszak már régóta szinte mindenütt és szinte kizárólag a pénzről szól. Annak bőgnek a bikák, aki fizet.
Ámde mégis, szomorúság, irigység, harag helyett sajátos örömérzés tölt el. Valami olyasmi, amit talán a hála szó fejez ki legjobban. Hálás vagyok a sorsnak, hogy sok szép szeptembert megélhettem, aminek köszönhetően akkor is hallom, hallhatom a harcra kész, szereleméhes bikák messze zengő hangját, ha éppen otthon, könyveim között ülök, szobám négy fala közé zárva.
A szeptember, persze, nem csak a szarvasbőgésről szól. Minden napjának megvan a maga jelentősége, üzenete, mint ahogy a többi hónap esetében is így van ez. Történelmi események, jelentős személyiségek születésnapja, egyházi és társadalmi ünnepek, szakmai, nemzetközi és világnapok dátumai sorakoznak a hónapok eseménynaptáraiban.
Szeptemberben az írni-olvasni tudásnak, a takarításnak, a hulladékgyűjtésnek, a békének, a szívnek és a hálának van világnapja. És miután az előbb szóba hoztam a hálát – mely egyébként mostanság meglehetően ritkán használt, ritkán hallható szavunk –, időzzünk is hát el egy kicsit ennél a világnapnál, illetve fogalomnál.
A hála világnapját, melynek ünnepe szeptember 21, az Egyesült Nemzetek Szervezetének Meditációs Csoportja hívta életre. Célja, hogy alkalmat teremtsen arra, hogy kifejezzük elismerésünket és köszönetünket azok iránt, akik önzetlenül tettek, tesznek valamit mások érdekében.
A hála köszönet, viszonzás (jó tett helyébe jót várj…), de nem üzleti kategória. Különleges érzelmi energia, mely időlegesen, vagy tartósan hozzá köt valakihez, ugyanakkor sajátságos adósság-elismerés is, melyet az erkölcsös ember valamilyen formában mindenképpen és mielőbb törleszteni akar. A hála érzése jobbá tesz, arra biztat, hogy adjunk, tehát pozitív ösztönző erő.
A hála szeretetet teremt és szeretetből fakad.
In addition, studies have shown there is more viagra cost in india openness now. Trepidation of having another heart attack or generic viagra without prescription fading during intercourse emerges wide in the bedroom for many sufferers & their mate subsequent a cardiovascular incident. It is always safe to use viagra for uk http://cute-n-tiny.com/tag/doughnut/ an ED drug after consulting a healthcare professional. During Hypnosis, when a certain state of mental and physical relaxation is attained, the subconscious cheapest cialis cute-n-tiny.com mind is quite receptive to the words and suggestions of the Hypnotherapist without the interference of the person’s conscious mind. Ám, mégis, sokak számára teher, nyűg, nyugtalanító tudat. Valami olyan érzés, illetve emlék, melyet szeretnének elfelejteni. A hálátlanságot szinte mindenki megtapasztalta már. Bizony, gyakran éppen azok okoznak csalódást, azok támadnak rád köszönet helyett, akiknek a segítségére voltál, akiket támogattál.
Lőrincz L. László, orientalista, nyelvész, a tibeti és a mongol történelem és folklór szakértője, aki Leslie L. Lawrence néven sikeres, keleti témájú kalandregének szerzője is, a hálát tábortűzhöz hasonlítja. A hála – mint írja -, „kezdetben magasra fellobog, aztán az idő múlásával egyre csökken a lángja, hogy végre kihűljön…” Sőt, teszem hozzá, gyakran az ellenkezőjébe, ellenszenvbe, gáncsoskodásba, ne adj isten, bosszúba csap át. Szinte biztos, hogy mindahányunknak van ilyen élménye.
Nem emlékszem rá, hogy mondta-e valaki nekem mostanában, hogy hálás vagyok neked. És én mondtam-e, vagy legalább gondoltam-e valakivel, valamivel kapcsolatban ugyanezt…?
Azt hiszem, érdemes (érdemes lenne) ezekre a kérdésekre időről-időre választ keresnünk, önmagunkba nézve. A hálaérzés nem súlyos teher, melyet szenvedve viselünk, mely a földbe nyom. Éppen ellenkezőleg, a hála érzete felszabadít, megerősít, boldoggá tesz. A hála a leghatékonyabb kapcsolatépítő és a legkézenfekvőbb stressz-oldó.
Nem kell sok ahhoz, hogy hosszabb-rövidebb időre jobb kedvre derülj és hálát érezz. A minap autóbuszra kellett szállnom, de kissé késve érkeztem a megállóba, a sofőr már zárta az ajtókat. De észrevett, megtorpant a kocsival, és kinyitotta az ajtót. Melegséget érzetem iránta, hálát. Pedig csak egy icipici jóindulatot tapasztaltam.
Szívélyes, baráti gesztusok jutnak eszembe, melyek a jó indulat mellett áldozati elemet is tartalmaznak. Kedves vadászvendégem volt, de miután viszonylag ritkán jutok ki a vadászterületre, többnyire nincsenek is naprakész információim. Tanácstalanul, tétován topogtam hát a beírókönyv előtt, már csak azért is, mert a jónak vélt helyek már foglaltak voltak. Minden meggyőződés nélkül írtam hát be magunkat egy helyre, mely még szabad volt, amikor megállt mellettünk és szóba elegyedett velünk az egyik vadásztárs. Kérdezte, hová megyünk? Csóválta a fejét, az nem lesz jó, mondta, majd felajánlotta az általa már korábban lefoglalt, illetve beírt, közismerten ígéretes helyet. Sikerült is a vendégemnek egy kis kant elejtenie. Darányban, ahová még ritkábban jutok el, rendszeresen a terület egyik leggondosabban kezelt szórójánál vadászhatok egy önzetlen vadászbarát jóvoltából.
Életünk minden időszakában és minden területén szükségünk van mások jóindulatára, támogatására. A szülői szeretetért és áldozatvállalásért érzett hálánk érzelmi életünk alapja. De a jóakaratot, az emberséget, a segítőkészséget, a megértést a későbbiekben sem nélkülözheti soha, senki. Mindig van, mindig kell valaki, aki segít, aki mellettünk áll életutunk alakulása során. Mentorok, támogatók nélkül vadászéletünk se lehet tartalmas és sikeres.
Gyakran eszembe jutnak egykori támogatóim, pártfogóim, akik csetlő-botló kezdő koromban mellém álltak és „terelgettek” az egykori kozármislenyi Dózsa, majd a pécsi Mecsekalja Vadásztársaságban. Mentoraim már régen elhunytak, gondolkodásmódomban, megnyilvánulásaimban és gesztusaimban azonban jelen vannak. Jó érzéssel tölt el, hogy irántuk érzett hálám lángja mindmáig melegít.
A minap, vendégként, a Keleti-Mecsek egyik legszebb részén, a Magyaregregy felett húzódó Nyárágy-tetőn üldögéltem egy lesen. A naplemente tört fényében szarvasok legelésztek, a bíborvörös égen ölyvek köröztek, közvetlen közelemben pedig egy őz csipegetett. Bűvkörébe vont a teremtett világnak ez a sajátos, már-már paradicsomi hangulata.
Van ahol már zeng az erdő, van ahol még várni kell rá. Ezernyi bajom, gondom van – mint szinte mindenkinek –, ám a szeptember most is, mégis felvillanyoz. Nem csak személyek, de eszmék, sorsunkat vezérlő ideák iránt is érezhetünk hálát, mint ahogy a szülőhelyünk, az otthonunk, a vadászterületünk , a hazánk iránt is. Jó helyen vagyok, itthon vagyok. És ez az érzés – a lokálpatriotizmus és a hazaszeretet –, sem más, mint hálaérzés, melynek édestestvére a boldogság.

Békés Sándor