Megszületett a honlapunk

Egy a honlapokkal, angol nevén homepage, ill. a weboldalakkal kapcsolatos általános tévhitet szeretnék eloszlatni. Több tagtársunk említette, hogy eddig is volt honlapunk, és rajta voltunk az interneten, csak régi címmel, adatokkal, de milyen jó, hogy mára megújultunk.

Az igazság az, hogy eddig nem volt honlapunk, csak mások honlapján szerepeltünk. Egy egyszerű példával élve: adhatunk fel apróhirdetést egy lapban, akkor ott úgymond „megjelenünk” a sajtóban, de ettől még nincs saját újságunk és szerkesztőségünk. Mostantól a helyzet gyökeresen megváltozott. A honlapunkkal úgymond „lapkiadóvá” váltunk, és van egy saját újságunk, amit www.mecsekalja.hu néven „sokszorosítunk”. Ezen keresztül terjesztjük a híreket az egész világba. Emiatt a felelősségünk is egészen más. Vonatkoznak ránk is a szerzői jogi törvények, nem jelentethetünk meg pl. képeket, írásokat melyek mások szerzői jogát sértik, nem állíthatunk, terjeszthetünk valótlan tényeket.

Ha beírjuk a Google keresőbe, hogy „mecsekalja” vagy „mecsekalja vadásztársaság”, ma is találunk számos oldalon alapvető információkat, melyek lehetnek frissek, vagy elavultak is. Pl. ezen az oldalon, vagy itt, esetleg itt. Ez egy kicsit olyan, mintha az évekkel ezelőtti apróhirdetéseket elfelejtették volna törölni. Az internet úgymond mindent megőriz. Nehezen vagy leginkább egyáltalán nem felejt. Ezekkel a régebbi információkkal mi nem tudunk mit kezdeni, nem tudjuk törölni, ahogyan egy régi újság lapjairól sem lehet a betűket lemosni, törölni. Írhatnánk egyenként az összes szerkesztőnek, hogy legyenek szívesek eltávolítani a régi információkat, de ennek nem sok értelme van.

Psychogenic erectile dysfunction occurs suddenly and unexpectedly, literally overnight, when everything was going brand cialis as it should. Alternate Treatments for cialis overnight shipping Erectile Dysfunction Other than medicines and win the battle against depression. How are you able to cash in go right here generic viagra in stores the opportunity of producing a cost-effective solution of treating male disorder safely. viagra pfizer 25mg For instance, you can purchase as an option Kamagra. Miért is jelenhettünk meg mások oldalain? Szívességből, reklámfelület reményében. Mert az oldal célja pl. a vadásztársaságok adatainak nyilvántartása volt, mert pl. egy államilag üzemeltetett honlapon, kamarai oldalakon eleve szempont volt más vadásztársaságok információinak nyilvántartása. Azzal, hogy saját honlapunk lett, mi is tehetünk szívességet, és megjeleníthetünk, reklámozhatunk másokat ingyen vagy ellenszolgáltatásért cserébe.

Mindenkit arra kérek, hogy tekintse át az oldal szerkezetét. A mecseki panoráma alatt lévő menüsoron haladjatok végig és regisztráljatok. Aki regisztrál, az attól kezdve aktív részese lehet a „játéknak”. Véleményt lehet fűzni minden bejegyzéshez, hírhez, szerkesztett íráshoz, de saját élményeiteket véleményeteket is megoszthatjátok másokkal, íly módon is tarthatjuk a kapcsolatot egymással.

JG

Vélemény, hozzászólás?