Ismét megbántottak vadász mivoltomban. Egy közeli ismerősöm, akit becsülök és ezért sokra tartom a szavát, azzal támadott le a közelmúltban, hogy a vadászatot, sok egyéb mellett, az a tény is minősíti, hogy az igazán művelt emberek, a tudomány jelesei távol tartják tőle magukat. Igazságtalan volt, tájékozatlan, hisz végtelen hosszú az a névsor, mely cáfolja ezt az állítást. Utólag mégis hálás vagyok ezért a megjegyzéséért, mert módot ad arra, hogy megemlékezzem saját vadásztársaságom, a pécsi Mecsekalja Vadásztársaság (és jogelődjei) egykori és mai puskás, tudós professzorairól.
A pécsi Király utcában (melyen 1913 és 1960 között villamos csilingelt), az úgynevezett „Nagy Csemege” volt több évtizeden át a legnépszerűbb üzlet. A tágas teret Gebauer Ernő hatalmas falfestménye díszítette, ám mégsem ez volt a vonzereje. A kor ellátási körülményeihez képest árubőség jellemezte. Szinte mindenki itt vásárolt, aki „számított” akkoriban a városban. Ezért is tűnt fel az eladóknak az a kopott ruhás, rendetlen öltözetű, svájci sapkás, szódásüveg vastagságú szemüvege mögött zavartan pislogó férfiú, aki a legdrágább szegedi szalámiból kért húsz dekát. Az eladó leereszkedő jóindulattal figyelmeztette is: sokba fog ám az kerülni, bácsikám…! Jó, mondta a kopott kis öreg, akkor csomagolja be az egész rudat…
Sokszor és sokaktól hallottam már ezt a történetet, mely Ernst Jenő professzor (1895–1981) felejthetetlen, anekdotikus alakját idézi meg. A két világháború között indult, kiemelkedő tehetségű pécsi professzori „aranycsapat” tagja volt, a magyar biofizika megalapítója, akinek később a nemzetközi Biofizikai Unió létrehozásában is kiemelkedő szerepe volt. Az élő anyagban jelenlévő fizikai jelenségeket kutatta. Sok egyéb kitüntetése mellet kétszer kapott Kossuth-díjat. Ám életvitele nem változott: a Pécsi Orvostudományi Egyetemen az általa létrehozott Biofizikai Intézet laboratóriumában lévő szobácskájában lakott, puritán életet élt, a formaságokra nem adott, naponta több kilométer gyalogolt, takarékbetétkönyvét pedig a titkárnőjénél tartotta, hogy annak igénybevételével bármikor pénzhez juthassanak anyagilag megszorult tanítványai…
Természetszeretetéből kifolyólag vadászott is, a pécsi Mecsekalja Vadásztársaság egyike jogelődje, a görcsönyi Új Március Vt tagja volt. A 85 éves Magyarcsik Gyula, a társaság egykori elnöke (később a Mecsekalja Vt vadászmestere, ma ugyanezen társaság tiszteletbeli tagja) többször mesélte nekem, hogy Jenő bácsi szenvedélyes, ámde többnyire eredménytelen fácánvadász volt. Pedig az egész társaság drukkolt a sikeréért! Ha felreppent a madár, kiabálva hívták fel a figyelmét, mert a vastag szemüveg mögül, mely gyakran bepárásodott, nem sokat láthatott. Nagy volt az öröm, ha lehuppant a madár, tyúk esetében pedig különösen nagy. Akkoriban ugyanis a véletlenül lelőtt tyúknak egy láda sör volt az „ára”. Amit a professzor szívesen fizetett, sőt gyakran meg is duplázott…
Ugyanebben az időben, ugyanennek a társaságnak volt egy másik professzor tagja is: 
az ugyancsak Kossuth-díjas Kerpel-Fronius Ödön (1906–1984), a XX. századi magyar gyermekgyógyászat kiemelkedő személyisége. 1946 és 1976 között volt pécsi professzor, majd a budapesti orvosegyetem tanszékvezetője és az egyetemi gyermekklinikák igazgatója lett. Az internetes szabad enciklopédiában olvasom róla: „A gyermekgyógyászaton, a csecsemők élet- és kórtanán belül elsősorban a szervezet só- és vízháztartási zavaraira visszavezethető betegségek, a vesebántalmak klinikuma foglalkoztatta. Már pályája elején, a világon elsőként különítette el patológiás alapon az emberi szervezet kiszáradásának sóvesztéses, illetve szomjazásos formáját.” A pécsi gyermekklinika ma Kerpel-Fronius Ödön nevét viseli, szobra az épület előkertjében áll.
Nem sok vadásztáraság dicsekedhet (dicsekedhetett valaha is) két ilyen taggal! A két professzor azonban csak címüket, rangjukat, hírüket-nevüket és emberségüket illetően volt azonos, minden másban nagyon is különböztek. Egykori tanítványuk, az ugyancsak vadász Mess Béla anatómus professzor (ma professzor emeritus) a Baranyai Millenniumi Almanachban megírta velük kapcsolatos emlékeit. „Megjelenésükben is merően különbözők voltak. ’Fróni bácsi’ mindig választékosan öltözködő, elegáns, magas, női szemmel talán azt is mondhatnám, szép férfi volt. Ezzel szemben ’Jenő bácsi’ nem sokat törődött öltözködésével, gyakran bricsesz nadrágban, kopasz fején „micisapkával’ volt látható. Erről a szerény öltözetű, kistermetű emberről senki se gondolta volna, aki nem ismerte, hogy világhírű tudós. Jenő bácsi kissé különc agglegény, Fróni bácsi viszont abszolút udvarias, választékos, néha talán kissé formális viselkedésű, családszerető férj és apa volt.”
These medicines are absolutely safe to use and found to be 100% effective too. generic tadalafil uk Read More Here If this problem unica-web.com cheapest viagra is faced on temporary basis, then it is not unusual. Men can read NF Cure capsules reviews over here tadalafil soft tablets to get the overall picture. Once you know what the problem is, it can be treated, and the cheap viagra india disorder can be cured.
Származásuk, „osztályhelyzetük” alapján (ahogy akkoriban mondták) világnézetük is különbözött. Ernst professzor egy bajai kiskereskedő nyolcadik gyermeke volt, Kerpel-Fronius egy bánáti kisváros, Versec főügyészéé. Előbbi hívő baloldali, utóbbi makacs konzervatív. Mess professzor emlékei szerint világnézeti különbözőségüket nagy és szellemes vitákban vezették le. A vadászat terén azonban nem volt vitájuk: mindketten apróvad-vadászok voltak, ami egyébként társas lény voltukkal is összefüggött. Szerették és igényelték a társaságot, a közösségi élményeket.
Sok éve nincsenek már közöttünk ezek a legendás személyek. De jeles tudós ma is van tagjaink sorában, méghozzá a véletlen folytán éppen egy biofizikus: dr. Lőrinczy Dénes professzor, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara Biofizikai Intézetének helyettes igazgatója. Az Ernst Jenő-alapította intézet második igazgatója (1971-től 1992-ig) dr. Tigyi József professzor volt, aki egyébként szintén vadászott, bár ő nem a Mecsekalja Vadásztársaság keretében. A most 67 éves Lőrinczy professzor 1978-ban a sellyei Ormánság Vadásztársaságban kezdte vadászéletét, két kemény hajtói évet követően. (Két rend katonai gyakorló ruhát szaggatott el hajtóként, emlékezik, helyeselve és hiányolva mai gyakorlatunkból az „aktív vadászjelöltség” intézményét…) Az ő szenvedélye is az apróvad vadászat. Sportosabb, több esélye van a vadnak, mondja. Majd nevetve meséli, hogy ifjú vadászként tanácsért fordult az egyik sikeres és népszerű idős vadásztársához, Laci bácsihoz, a sellyei pékhez, hogy árulja el a repülő vad parádés „lekapásának” titkát. El is árulta: „Ha lik iránt van, akkor megvan, ha nincs lik iránt, akkor elfuseráltad…”
Az angolul és németül is oktató Lőrinczy professzor 1968-ban szerzett fizikusi oklevelet az ELTE Természettudományi Karán. 1969-1990 között a Magyar Tudományos Akadémia tudományos munkatársa. 1991-től adjunktus, docens a pécsi egyetemen, majd 2007-től egyetemi tanár. 2005-ben – dr. Katics Lászlóval közösen –, elnyerték „Az év kiemelkedő szellemi alkotása” díjat, mellyel „Az izomműködés energetikájának vizsgálata” című munkájukat ismerték el. 2007-ben megkapta a Magyar Biofizikai Társaság Ernst Jenő emlékplakettjét és díját. „Az erőedzés biomechanikája, mozgásanyaga és módszerei” című könyv, melyet ugyancsak Katics Lászlóval közösen írt, az oktatók, sportolók, edzők, gyógytornászok és testnevelők széleskörűen hasznosított tudományos kézikönyve.
A pécsi Mecsekalja Vadásztársaság tagjaként máig jelen van minden fácánvadászaton. Pedig a fácánvadászat aranykora már régen véget ért. (A sellyei területen az 1970-es években gyakran feküdt kétszáznál is több kakas a terítéket, de akkoriban a pécsi területen is gyakran jutott még a kutyáknak is kompetencia.) Az apróvad vadászat számára az együttlét örömét és a jóleső testi erőpróbát jelenti. Sokszor meneteltünk egymás mellett a hajtásokban, több mint egy évtizedig dolgoztunk együtt a vadásztársaság vezetőségében, de egyetemről, tudományról, rangokról és cafrangokról sohasem hallottam beszélni. Ha a vadászatvezető azt kiabálná egyszer, hogy „Professzor, gyorsítson kicsit’” alighanem forgolódni kezdene, hogy vajon kinek szólt a figyelmeztetés…
Békés Sándor